Indul a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program kivitelezése

Dátum: 2011. július 04.
Hulladéklerakók rekultivációjával még a nyáron megkezdődnek a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program kivitelezési munkálatai.
Papp Gábor, a projekt megvalósítására létrejött Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás intézményvezetője a témában tartott hétfői pécsi szakmai fórumon elmondta: a mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés keretében a Dél-Dunántúlon két éven belül a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki, és jövő őszre rekultiválják a környezetet erősen szennyező hulladéklerakókat.
    Hozzátette, hogy a program 100 százalékos európai uniós pénzügyi támogatást élvező rekultivációs részét illetően már szerződtek a kivitelezővel, tart a helyszíni felmérés és hamarosan átadják a munkaterületeket. A 70 százalékban uniós forrásból megvalósuló hulladékgazdálkodási rendszert érintően még folynak a közbeszerzési eljárások.
Papp Gábor szólt arról is, hogy a társulás megalakulásával 2003-ban indult projekt kivitelezése az eredeti tervekhez képest másfél évvel később kezdődhet meg, mert a szerződéskötéseket és a munka indulását több sikertelen közbeszerzési eljárás hátráltatta.
A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program Baranya, Somogy és Tolna megyében 313 település 426 ezer lakosa számára teremt egészségesebb környezetet azzal, hogy a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el. Emellett meggátolják, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet.
A tervek szerint a szerves hulladék feldolgozását 2 mechanikai-biológiai kezelőben és egy komposztálóban végeznék, a lerakással történő ártalmatlanítást egy új hulladéklerakó és 4 átrakó állomás szolgálja majd. A szelektív gyűjtéshez 2 hulladék-válogatóművet építenek és 22 hulladékudvart alakítanak ki, 820 gyűjtőszigetet telepítenek, a nagyobb városokban és a szomszédos településeken bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.
A rekultiváció során 64 lerakót korszerűsítenek, 25-öt pedig felszámolnak. A munkálatoknak nem csak a tereprendezés és a tárolók területének szigetelése a célja, hanem az ivóvíz minőségének folyamatos ellenőrzését biztosító monitoring-rendszer telepítése is.

Forrás: http://www.elemzeskozpont.hu/content/indul-mecsek-dr%C3%A1va-hullad%C3%A9kgazd%C3%A1lkod%C3%A1si-program-kivitelez%C3%A9se